Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mezőtúr

2008.10.24

Mezőtúr város története.

 

Mezőtúr Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Budapest-Szolnok- Békéscsaba-Arad vasútvonal mellett. A Hortobágy-Berettyó csatornapartján fekszik. A város 1552 előtt Külső-Szolnok vármegyéhez tartozott, majd a török terjeszkedés miatt Külső-Szolnokot Heves megyéhez csatolták. 1876. szeptember 4-én mezőtúrt az újonnan alakított Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kebelezte be.

A város régi oklevelekben és térképeken Thurtur (1528), Nagy-Túr (1688), Tisza-Túr (1730), majd a XVIII. Század közepétől Mező-túr nevén szerepelt.

Fekvése alacsony. Átlagos tengerszint feletti magassága 84-85 méter. Éghajlata az országban a legszárazabb. A régi korban a Körös és a Berettyó évről évre megismétlődő áprilisi és novemberi áradásai vizenyős réteket, lápokat, mocsarakat alakítottak ki.

A város területe és határa már a történelem előtti kortól kezdve mindmáig folyamatosan lakott hely.

Régészeti emlékek az ún. „kunhalmok”, amelyeknek a száma a határban megközelítette a százat. A város alatt egy földvár, a „Sebes-vár” nyomai maradtak meg.

Kétségtelen bizonyíték maradt fent arra vonatkozóan, hogy a honfoglaló magyarság egy uralkodó, de nem fejedelmi rétege Túr határában telepedett le. Túr egyidős a magyar királysággal. Kétségtelen, hogy már Árpád házi királyaink korában említés történik a Túr folyó partján fekvő Túr faluról. A névtelen jegyző szerint a honfoglaláskor ezt a vidéket Ond vezér törzse szállta meg. E törzsből származtatta magát a Baár-Kalán nemzetség, melynek e tájon voltak szállás birtokai. IV. Béla a család kihaltjával Túrt a Nyulak-szigeti (Margitsziget) domonkos-rendi apácakolostorra hagyományozta.

I. Lajos király több alkalommal időzött Túron. Ö adományozta Túrnak a legújabb időkig használt Anjou-liliomos címerét, melynek alsó részét szegfű díszíti. Az Ő nevéhez fűződik a céhek szervezkedésére vonatkozó 1376. évi parancs. A parancs egyes fejlett kézműiparral és vásártartási joggal rendelkező falvak és mezővárosok városi státuszát rendezte. Addigi falu állapotából Túr 1378-ban mezővárosi rangra emelkedett.

Túr, Zsigmond király 1405. évi második dekrétuma értelmében jogot nyert arra, hogy a várost árokkal és védőfallal erősítse meg és Brankovics György szerb fejedelemnek adományozta. Árulása után az elkobzott birtokokat az országgyűlés Hunyadi János hadvezérnek és kormányzónak adatta át, mivel Hunyadi a török elleni hadjárat költségeinek egy részét saját pénzéből fedezte.

Hunyadi halála után fia hunyadi Mátyás a város alsó részét Szilágyi Mihály özvegyének Báthory Margitnak adományozta.

A mohácsi vész után az ország három részre szakadtéval, Túr Zápolya János uralma alá került.

Amikor Dózsa György serege, amely Buda alól elindulva Cegléden keresztül 1514. május 19-én Túrra érkezett, már forrongó várost talált. Ebben a városban aztán egymagában nyolcszáznál többen álltak be a seregébe.

Az erős szolnoki vár 1552-ben a törökök kezére került és eleste után a vidék török ellenőrzés alá vonták. Túr így török hódoltsági terület lett. A törökök adót vetettek ki. Túr nemcsak egyedül a töröknek, de a királyi magyar országnak is adózott.

Magyar részről gyakori volt a hódoltsági területeken tartott vásárok megütése, magyarán mondva a vásárok kifosztása kirablása. Ebben az időben többször a török sereg védte meg a várost.

Bocskai István vezette felkelést a túriak támogatták. Bocskai 1605-ben a város részére oltalomlevelet adott. A szüntelenül folyó hadakozás alatt a környék elnéptelenedett, de a város megmaradt.

 

Thököly Imre, aki a töröktől megkapta egész Külső-Szolnok vármegyét, az 1680-ban megkezdett hadjáratakor Túron tartózkodott. A város 1682-ben Kuruc csapatoknak adott szállást.

A sikertelen bécsi csata után 1683-ban a visszavonuló törökök nagy pusztítást végeztek Túron. A lakosság közül többen a felszabadító háborúk alatt elbujdostak lakóhelyükről. 1690-ben a hátramaradottak is a törökök közeledtének hírére menekülésre gondoltak.

1691 végén a gyulai és a Váradi vár ostromára indult császári csapatok elérték Túrt. A sereg a török utánpótlási vonalakat elvágatta és felégetette. Túr egy része is a lángok martaléka lett.

A török idő alatt a nyugodtabb időkben a református egyház végleg megerősödött. A reformáció hazánkban is célul tűzte ki a nevelés felvirágoztatását, iskoláit e célból szervezte meg oly nagy gonddal. Túron-évszázadokon át virágzó iskolát alapított. A város református lakossága a saját erejéből tartotta fenn a török uralma alatt is virágzó fiúiskoláját.

Az 1685. és az 1695. évek között eltelt 10 évben a város és széles környéke a felszabadító hadsereg és a török-tatár csapatok szabad prédájává vált. A város lakói bíráik és prédikátoraik vezetése alatt elhagyták szülőföldjüket. Szolnoknál átkeltek a Tiszán és előbb Várkonyban majd Tószegen telepedtek le. A városban mindössze 255 fő 15 éven felüli férfi maradt.

Rákóczi Ferenc az alsó-rész földesura 1699-ben visszatelepülési engedélyt adott ki az elköltözött túriaknak. 1699 végén a túriak bujdosásukból szülőföldjükre visszatértek. A kertek és szántóföldek nagyobb része 8-9 éve már műveletlenül parlagon hevert. 1699 és 1703 között békés építő munka folyt, ezekben az években került sor az elhagyott gazdátlanná vált ingatlanok kiosztására.1703 és 1704-ben a várost ráctámadás érte. Rákóczi Ferenc a rácok állandóan megújuló támadásai elöl a túriakkat és a kunságiakat védettebb területre telepítette ki. 1710-ben a bujdosásban élő túri elöljáróság a fejedelmet a jászberényi táborában felkereste és vissza telepeshedési engedélyt kért és kapott.

A lakosság a két futás alatt is egyházához és iskolájához állhatatosan ragaszkodott, mindkét alkalommal prédikátorait és rektorukat magukkal vitték.

A város a szabadságharc után igen gyorsan talpra állt, de nem felejtették el a fejedelmet és eszméit. Ennek volt köszönhető a XVIII. Században a parasztmozgalmaknak.1735-ben kitört a Péró-lázadás, amelyben a túri jobbágyságnak vezető szerepe jutott. A felkelésben való részvételért 152 embert vontak felelősségre, akik közül többen a kihallgatásuk alatt az embertelen kínzás következtében életüket vesztették. A felkelés vezetői közül Pérot elevenen kerékbe törésre ítélték. A túriak ellen felhozott legsúlyosabb vád azonban az volt, hogy Rákóczira felesküdtek és részt vettek Gyula ostromában valamin az erdőhegyi ütközetben. Túrt a Péró-zendülés alatt, mintegy hat héten keresztül 1300 főnyi katonaság tartotta megszállva.

Még nem csendesedetek el a Péró-lázadás felkeverte hullámok, amikor rátört a városra a fekete halál a pestis. A vásárok megtartását szüneteltették. Az óvintézkedések ellenére az 1738-ban kitört pestis 1739-ben a megye déli területén átterjedt. Túron a pestis következtében meghalt több száz embert a korhelydombon előre megásatott tömegsírban földelték el. Sírjuk felé a református egyház 1742-ben emlékoszlopot állítatott.

1754-ben a túriak egy jómódú nemes család ivadéka Törő Pál vezetésével szervezkedtek. A kellően meg nem fontolt szervezkedés vezetőit elfogták és elítélték. Törő Pált 30 lovas kíséretében Túrra hozták vissza. Az Akasztó-ér partján életének pallossal vetettek véget. Négy részre vágatott testét a város körül felállított akasztófákra függesztették ki, fejét vasaltkaróba húzták

A várost természeti csapások is érték, amelyek az újra települtek sorsát még nehezebbé tették. Ez nem más volt, mint a Berettyó és a Körös szokatlanul nagy áradásai sepertek végig a város teljes határában.

A XVIII században Mezőtúr lakossága városrészenként különböző terheket viselt. Mária Terézia királynő még 1767-ben kiadta urbáriális rendeletét, amely a földesuraknak fizetendő pénzbeli. Termény- és robotszolgáltatásokat a jobbágytelkek nagyságához viszonyítva határozta meg. A terheket a mezőtúriak magasnak találták. A vármegye tanúkihallgatásokat végzett a panaszok alapján.  Érthető tehát, hogy a jobbágyaiknak eladósodott földesurak hatalma Mezőtúron a XVIII-XIX század fordulóján meggyengült. A földesurak és a jobbágyság között felmerült vitában a megye úgy döntött, hogy az eladás és vétel, csere a város tanácsa előtt történjen meg és a szerződéseket a város jegyzője írja meg. A város vezetése a jómódú jobbágyság soraiból került ki.

Az 1800 évek eleje is súlyos árvizekkel sújtották a várost. Volt, hogy 120 napig víz borította a területét. Az 1831. év volt a nagy kolera éve. A kolerában 2113-an betegedtek meg és közülük 1023-an meghaltak.

Amíg Mezőtúr a saját bajaival volt elfoglalva az alatt Európában mind szélesebb területen éreztette hatását a francia polgári forradalom egyenlőséget, szabadságot hirdető eszméje. Az 1847. év nevezetes a város történetében. Ebben az évben két ízben is átutazott Petőfi Sándor. Európában forradalmi helyzet alakult ki, a feudális állapotok hazánkban tarthatatlanokká váltak. Magyarország is csatlakozott a népek szabadságjogaikért megindult küzdelmekhez. 1848 őszén a toborzó körútja során Mezőtúrra érkezett Kossuth Lajost ünnepelhette a város közönsége.

A tiszai községek egy részének férfi lakossága a mezőtúron székelő 3. zászlóaljhoz vonult be. A lelkesedés olyan nagyfokú volt, hogy a tömegesen jelentkezők közül sorshúzással kellett eldönteni kiket vegyenek be katonának. A 3. zászlóalj létszáma elérte a 4800 főt, 1848. augusztus 2-án a délvidékre vonult.

1848. december 18-án a mezőtúri IV. nemzetőri század, amely mintegy 260 fő lovasból állót Kassa felé indult.

A hadműveletek 1849 elején a város közvetlen környékére is kiterjedtek. A magyar haderő zöme március elején, Mezőtúron és Törökszentmiklóson táborozott. A délvidékről visszatért Damjanich által vezetett III. hadtesthez tartozó mezőtúri fehértollas 3. zászlóalj részt vett a szolnoki harcokban.

„ Fiuk! – szólt az ütközet után Damjanich a harmadik zászlóaljhoz- büszke vagyok rátok. Ti az ördögöt is megveritek. Megérdemelnétek, hogy mindnyájan tisztek legyetek. De hol volna akkor az én zászlóaljam?” 1899. március 15-én a szolnoki csata 50 éves évfordulóján megrendezett ünnepségen 11 még akkor életben levő, a harcokban részt vett mezőtúri fehértollas honvéd is megjelent.

A III. hadtest csapataiban a mezőtúri honvédek ott voltak a budai vár visszafoglalásánál. 1849. július 9-én Kossuth Lajos Szegedre utazott, az utazás alkalmával Mezőtúron Teleki Lajos, a város főbírája házában szállt meg.

Az osztrák csapatok nem sokkal később, 1849. július 29-én, Mezőtúrt a császári hadak ellenőrzése alá vonták. A város vezetőségének autonómiáját korlátozták. A város szabadságharc alatti vesztesége emberéletben, eltűntekben rendkívül magas volt. A város lakóinak a száma 2199 fővel csökkent.

Mezőtúr a Habsburg önkényuralom korában az osztrák adórendszer a régi adóterheket mintegy háromszorosára duzzasztotta fel. Az adóhátralékosokkal az osztrákok kegyetlenül jártak el. Házaikba katonákat szállásoltak be, akik a háztulajdonos terhére ittak ettek és a lakás berendezéseit összetörték.

A várost sorscsapások is sújtották. 1855-ben a felsőrészen tűzvész támadt, amelyeknek a katolikus templom tornya is martaléka lett.

A Szolnok-Mezőtúr- Békéscsaba-Arad közötti vasútvonal 1858. október elején készült el.

A kiegyezés után a városban kialakult egy főleg a jómódú parasztságból álló 48-as beállítottságú, szavazati joggal rendelkező réteg. Számukra 1848-al minden további haladás megszűnt, minden megállt és bármilyen változás károsnak tűnt. A legnépesebb volt a nincstelenek rétege (kubikusok, napszámosak stb.).

1880-ban került átadásra a Mezőtúr-Szarvas között megépített vasútvonal. 1885-ben indult meg a vasúti közlekedés a Mezőtúr-Túrkeve vonalon. E két szárnyvonal elkészültével, a város a Tiszántúl egyik kisebb, de jelentős csomópontjává lett.

A Szerbia elleni hadüzenet hírét Mezőtúr lakossága nagy lelkesedéssel fogadta, mintha az minden kérdést egy csapásra megoldott volna. A város a háború alatt sokat nélkülözött és szenvedett, mivel a termelt javak nagy részét a frontra küldték ki. A mezőgazdaságban hadi foglyokat foglakoztattak. Az iskola tantermeiből hadi korház lett. Mezőtúr lakói közül végül is 1038-an vesztették életüket.

Az 1918. október 31-én győzött polgári demokratikus forradalom után a városban megalakult a nemzetőrség, amely a város irányítását végezte. A közellátás akadozott. A tanácsköztársaság ideje alatt a város határában véres harcok dúltak a románokkal. Először 1919. április 30-án került a város román megszállás alá. A második megszállás július 25-én következett be mivel előtte két napra sikerült a magyar csapatoknak kiverni a románokat. A város 1920. március 2-án került vissza magyar kézre.

Az 1929 októberében kirobbant világgazdasági válság Mezőtúr gazdaságát is alapjaiban rázkódtatta meg. A munkanélküliség a fizikai munkásokon kívül kiterjedt a szellemi dolgozókra is.

A hármas körös és a Hortobágy-Berettyó alsó szakaszának hajózhatóvá tétele volt a két világháború között az egyetlen beruházás, amely Mezőtúr gazdasági életére kihatott.1937-től érezhetővé vált a háborús előkészület, ekkor épült fel a 19. gyalogezred 3. zászlóaljának laktanyája.

A II. világháborúban a lakosság az élelmet csak jegyre kaphatta, mivel a mezőgazdaság a frontot látta el ismét élelmiszerrel. 1944. március 19 szállták meg a várost a német SS Todtenkopf motoros divízió egyik alakulata. Később a Wermacht csekély létszámú katonái a vasúti híd biztosítását vett át. 1944. szeptember 1-én az amerikai légierő a védtelen várost bombázta, amelyben 59-en haltak meg. A város felszabaduláskor kétszer cserélt gazdát. 1944. október 22-én szabadult fel.

A felszabadulás után a magánkézben levő gyárakat és földeket államosították, termelőszövetkezeteket szerveztek. A város iparát csekély mértékben fejlesztették, de végül is megmaradt mezőgazdasági városnak.

Mezőtúr iskolaváros jellegét összességében ma öt általános iskola, négy középfokú iskola egy zeneiskola és egy mezőgazdasági főiskola (Tessedik Sámuel) hangsúlyozza. A város lakóiban mindig erős volt az önművelés igénye. Ez hívta életre a múlt században a kaszinókat és az olvasóköröket. Ezek lettek a társadalmi események, megbeszélések, műkedvelő előadások, szakmai továbbképzések színterei. Már a tízes években többször felmerült egy múzeum létesítésének gondolata is, de ez csak 1983-ban valósult meg a Túri Fazekas Múzeum létesítésével.

Városunk külső képének alakulását földrajzi viszonyai, elrendeződését a térszíni helyzet határozta meg, az utcaképet - főként az Alsórészen - a mezőgazdasági jelleg. A középkori városképről az 1514-es parasztháború nyomán kapunk leírást. A települést akkor a Berettyón kívül egy líciumos (szúrós, bozótos növény) sánc védte, melyen több kapu volt. (Dózsa hadai a Földvári kapuhoz érkeztek és két nap múlva a Szarvasi kapunál távoztak Endrőd irányába). A kapuk mellett vámházak álltak. A piactér a sáncon belül volt, az állatvásárokat a sáncon kívül tartotta a város.

A mai városkép a 18. században kezdett kialakulni. A dúlások alatt elpusztult épületek romjain a "Futások" utáni nyugalmasabb időkben indult meg az újjáépítés. Megépítették saját erőből a református templomot és a városházát, amely több mint kétszáz évig szolgált e funkcióban és 1928-ban bontottak le.

1728-ban 62 ház és 42 kunyhó szerepel egy összeíráson. (Szolnokon ugyanekkor 33 ház volt nyilvántartva.) Később 1785-ben 1360 ház állt Túron, míg Szolnokon 890. A náddal fedett meszelt falú, zömmel tornácos házakban egy vagy két szoba, konyha, pitvar, kamra volt. Az udvaron gazdasági épületek sorakoztak. Az itt élők házait, öltözködését, egész életvitelét a kálvinista puritánság jellemezte. A gazdasági erősödés a természet függvénye volt. Érvről-évre súlyos árvizek, tűzvészek, állatvészek, aszályok és ezek következményei sújtották Mezőtúr lakóit. Volt eset, amikor 300 ház égett le. A XIX. század első felére az elszegényedés jellemzővé vált. Az 1850-ben létesített Városi Kórház egy része már szegényházként működött az Alsórészen. A fejlődés ennek ellenére nem állt meg. Az 1853-ban létesült postaszolgáltatással, s az 1858-ban megindult vasúti forgalommal a város kilépett addigi zártságából. Mezőtúr 1872-ben rendezett tanácsú várossá vált, a nagyszabású építkezések ezután kezdődtek. A Kossuth tér impozáns emeletes házai, a református gimnázium épülete, az első artézi kút, az első kőutak, nyomdák, hetilapok nagy előrelépésnek számítottak a 80-as években. A város történelmi központja a templomot övező Kossuth tér. Legrégibb épületeink e templomon kívül - az egykori Czebe-ház - Kossuth ház a 18. század végéről, a Bolváry kúria 1821-ből, az izraelita zsinagóga 1862-ből való. A Petőfi emlékét őrző egykori vásárszéli fogadó a Zsindelyes az 1985. évi átépítéskor elvesztette eredeti karakterét. A Millenniumra épült az Újváros temploma, a központi kaszinó épülete, a Járásbíróság, a Gőz- és Kádfürdő, amelyet 1984-ben lebontottak.

A város arculata az elmúlt évtizedekben sokat változott. A régi alacsonyfekvésű labdarugó- és korcsolyapályából lakótelep lett, az egykori dinnyeföldekből és vágóhídi kertekből Kertváros. A Szabadság tér szélén emeletes házsorok nőttek ki. A tanyai iskolák elpusztultak és velük együtt sok minden, ami elavultnak ítéltetett. Itt is eluralkodott a sablon, a típus. Örömmel látni azonban, hogy az utóbbi másfél évtizedben számos régi ház kapta vissza egykori arculatát. Mintha megszűnőben lenne az a tendencia, hogy a régi házakból mindenáron modernt csináljanak nem rávaló ablakokkal, és díszeiktől lecsupaszított falakkal.

 

 

Szegedi Kis István Gimnázium

 

A város másfél évszázaddal idősebb, mint Református gimnáziuma.

Hiteles adatok szerint Túr lakói 1530-ban fogadták el az új akkori még lutheri eszméket, s innen számítható korszerű, magasabb képzést adó iskolájának története is.

Az intézmény alapjai feltehetően egy itt működő szerzetesi iskola volt. Az új eszmék hirdetői sem a semmiből támadtak, hanem többnyire a régi egyházhivatásos képviselőiből. Az iskola már Szegedi Kis István elődei, Thúri Szabó Lukács és Thúri Sánta Jakab idején kezdett virágozni s szaporodni annyira, hogy csakhamar collégiummá (azaz népiskolává és gimnáziummá fejlődött. Az új magyar hit terjesztője nem kisebb egyéniség volt e tájon, mint Szegedi Kis István, a Bécset, Krakkót, Wittenberget járt tudós és költő, aki a gimnázium első rektora lett 1551-52-ben. Nem csak az iskolát igazgatta, hanem a nép előtt is prédikált.

1552-ben Szolnok vára is elesett. Túr a szolnoki szandzsák hódolt városa lett. Az új szomszédság egyáltalán nem kedvezett a túriaknak a magas adók miatt, de így is az iskolát tovább gyarapították és üzemeltették.

1630-ban a törökök lerombolták az iskolát és a templomot, s köveikből vízimalomnak raktak gátat. A túriak nádból és sárból építettek új templomot festett deszkaboltozattal, s mellé megépítették újra az elmaradhatatlan iskolát.

Az igazi veszélyt azonban a városra és iskolájára, nem annyira a török bejövetele, mint inkább kivonulása hozta. Bécs alatti 1683-i vereségük, majd 1692-i Váradi kudarcuk után vesztüket érezve vetették magukat a védtelen lakosságra, úgyhogy a túriak is kénytelenek voltak elbujdosni. Harangjukat földbe ásták s fejfával jelölték meg. De vitték magukkal a rektort és a Schola mestert is, s a gyermekeiket a Várkonyi pusztákon a földkunyhókban lakva is tanítatták. Mikor Buda visszavétele után visszamerészkedtek, hamarosan újra el kellett bujdosniuk mivel rácok törtek rájuk.

Még a töröknél, rácnál is nagyobb veszedelmet jelentett a XVII. Század Bécsből irányított, vallási színezetű politikai visszahatása, amikor az udvarhoz hűséges hatalmasságok nyíltan hirdették „inkább legyen az ország puszta, mintsem hogy eretnekek lakják”. Az egyik érseki körlevél azt is fölpanaszolta 1725-ben, hogy a protestánsok kőből épült iskolát emelnek. Egészen a II. József türelmi rendeletéig, a felvilágosodás enyhülést hozó szelleméig folyt a hidegháborús kísérletezés (akárcsak Debrecen ellen), hogy a Tiszántúl második legerősebb ellenzéki szellemű városát megtörjék.

A Habsburg-hatalom elnyomó törekvései váltották ki 1735-ben a péró-féle, 1753-ban pedig a Törö Pál féle megmozdulást, amelyből a túri diákság is becsülettel kivette részét. Több tógás diák neve fennmaradt, akik részt vettek a szabadságmozgalmakban.

Az iskola őrizte a nemzeti függetlenség s gondolatszabadság bátor hőseinek emlékét. Megszerezték Törö Pál becses ereklyéjét, tajtékpipáját-melyet kivégzése előtt ajándékozott az akkori főbírónak, Csala Györgynek, és az iskola régiségtárában helyezték el.

  S hiába volt az erőszak az üldöztetés és bujdosás az iskola tovább folytatta oktató nevelő munkáját.

II. József felvilágosult uralma némi enyhülést hozott a városra és iskolájára, azok után, hogy Mária Terézia iskolai rendeletét a protestáns iskolák nem ismerték el magukra nézve kötelezőnek.

A XVIII század második felében már messze földön híressé vált a túri alma máter. Ekkora túllépte a gimnáziális oktatás keretét. A latin s a görög nyelven kívül ugyanis héber nyelv, filozófia és teológia is szerepelt tantárgyai között.

Az iskola élén a rektor állt, akit a város választott.

Ebben az időben a debreceni anyaoskola fiókiskolájaként működött, amely előkészítette a diákokat a felsőbb akadémiai tanulmányokra. Az iskola rektorai is a debreceni főiskoláról kerültek ki. A felsőbb éves debreceni diákok azért jöttek le rektornak egy két évre, hogy a rektori fizetésből némi pénzt gyűjtve, külföldi egyetemeken folytathassák tanulmányaikat.

Az úgynevezett változó rektorságnak ez a hátrányos rendszer csak 1843-tól szűnt meg, amikor is állandó professzorokat választottak az iskola vezetésére. Elsőként a kisújszállási rektort, Takács Áront.

A rektor lényegében egyedül látta el a felsőbb osztályok oktatását, s az alsóbb osztályok tanításában az úgynevezett köztanítók segítettek neki.

Az iskola létszámát illetően 1750 körül elemi iskolai tagozattal együtt 150,1758-ban 250 volt a tanulók száma, 1764-ben pedig Csepregi István rektor több mint 300 iskolás fiút hagyott utódjára.

A XVIII. Század végén az iskolahanyatlásnak indult, de ifj. Péczeli Józsefnek Túrra kerülése fölemelte újra az iskolát.

Az 1814-i kimutatás szerint a rektor mellett „corrector”-t (segéd rektort) is alkalmaztak, akik a rektorral együtt a magasabb osztályosok a poéták s az idősebb rétorok (szónokok) oktatásában vettek részt.

Az oktatás középpontjában a latin tanítás ált, s a klasszikus nyelvek oktatását maga a rektor látta el.

1845-ben a túrkevei egyházközösségben vetődött fel a gondolat, hogy az egyházmegye partikuláit egyesült erővel központi iskolává kéne alakítatni. Megindult a versengés Mezőtúr és Túrkeve között, mivel mindkét nagykun város magának szerette volna a központi iskolát. A vitának az 1848-as események vetettek véget.

1850-ben professzori lakást is építettek az iskola állandó professzora számára, de az nem sokáig élvezhette az új lakást merte az osztrák kormány rendelete lehetetlenné tette az iskola működését (megtiltotta a protestáns egyházaknak, hogy az iskolát a városok jövedelméből fizessék, minden költség az egyháztagokat terhelte).

Az iskola 1854-ben átmenetileg megszűnt. Bárándi Kiss Sándor buzgólkodására az iskola két alsó osztállyal 1858-ban újjáéledt, s 1863-tól már ismét hat osztállyal működött. 1893-ban már hetedik osztály is volta gimnáziumnak, az első nyolcadik osztály pedig 1894 őszén nyílt meg, s 1895-ben adták ki az első túri érettségi bizonyítványokat (noha az érettségi vizsgák tartásának jogát csak 1900-ban kapta meg az iskola).

1859 és 1866 között négy rendes tanár tanított, 1878-tól pedig hét. 1914-ben tizenöt rendes tanára volt már a gimnáziumnak ez a létszám maradt meg egészen 1944-ig. A tizenöt tanszékből tizenegyet a fenntartó mezőtúri református egyház töltött be választás útján, négyet pedig állami kinevezéssel töltöttek be. 364 éven át tehát teljesen maga erejéből tartotta fenn iskoláját Mezőtúr városa.

A tantestület élén igazgató állt. Bárándi Kiss Sándor (1864-1868). Évente rendes tanárok (1868-1872). Bede Lajos (1872-1878). Bodolay László (1879-1895). Faragó Bálint és dr. Biatsy József (1895-1896). Fejér Lajos (1896-1900). Faragó Bálint (1900-1906). Borsos Károly (1906-1931). dr. Mezey Sándor (1931-1943). Patkós János (1944-1945). Högye Sándor (1946-1948). Öri Zoltán (1948-1966). Ádám Sándor (1966-1974). Izsó Gyuláné (1974-1975). Györfi Györgyné (1975). Árvai Gyula (1976-).

A megnövekedett tanári karhoz s a megnövekedett létszámhoz kicsinek bizonyult az elavult iskola épülete, az 1799-ben épült s az óta sokféleképpen toldott központi fiúiskola a zöld fa utca vonalán.

Hosszas tervezgetés után,1887 szeptemberében határozta el az egyháztanács az új iskola felépítését. 1889 őszén nyílt meg a 72 méter hosszú új épülete, az iskola jelenlegi otthona (A város által ingyen adott téglán és cserépen kívül 102000 forintba került, ezt az összeget, valamint a fölszerelés költségeit 1888-tól 1893-ig törlesztette le az építési pótadókból a város közönsége).

1910-11-ben felépült a tornaterem, a rajzterem s a könyvtárhelyiség a gimnázium szomszédságában. 1914-ben pedig felépült a 120 diák befogadására alkalmas kétemeletes diákotthon.

  Az i. világháború súlyos anyagi és véráldozatokat követelt az iskolától. A tornaterem majd a rajzterem vöröskeresztes korház lett. A régebbi diákok közül 145 került a harctérre, a tanárok közül nyolcan. A diákok közül 26 megsebesült, 8 fogságba esett, 9 elesett. Czira Lajos testnevelő tanár hősi halált halt.

1919. április 6-án az iskola tornatermében folytak le a földosztás előkészületei. Az 1918/19 évben súlyos károkat szenvedett az iskola, a harcok elérték a várost is. A háború után nagy nehézségek között indult meg a tanítás, a villany nélküli világban.

A gazdasági válságban lassan talpra állt az iskola, nem utolsósorban a város közösségének, az egykori diákoknak meghatározó ragaszkodása, sokszor igen jelentős alapítványai folytán, amelyek nem csak a szertárak fölszerelését, hanem a szegény sorsú diákok tanulását is megkönnyítette.

Az 1944 októberében lefolyt harcokban nem csak a várost, hanem közelebbről az iskola is súlyos károkat szenvedett. A szertárak teljesen elpusztultak, a tanári könyvtárat50%-os, az ifjúsági könyvtárat 80%-os vesztesség érte. A gimnázium épületében katonai korház, majd hadifogolytábor működött.

A szinte legyőzhetetlennek látszó nehézségek ellenére már 1944. december 24-én megtörtént az ünnepélyes tanévnyitó a református nagytemplomban.

Az 1948-ban bekövetkezett államosítás után az iskola négy osztályos középiskola lett.

1951-ben az iskola felvette a Túron sereget gyűjtő Dózsa György nevét. 1964-től pedig az iskolában mezőgazdasági szakoktatás kezdődött párhuzamosan a gimnáziumi oktatással. 1974-től az iskola szakközépiskolává alakult át.

A rendszer váltás után az iskola visszakapta a gimnáziumi oktatást és felvette a Szegedi Kis István nevét

Az iskola falai között sok híres ember nevelkedett: Erdélyi József, Szép Ernő, Tamkó Sirató Károly költök, Salgó Endre grafikus, Jenei Zoltán fuvola művész.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.